A szakértők szerint valamilyen savanyú lekvárral a legjobb a zserbó sütemény, mégis a legtöbben édes sárgabaracklekvárt használnak hozzá, a darált dió és az étcsokoládé mellé. Sokan készítik otthon, de a városi legendák szerint sehol sem olyan, mint a fővárosi Gerbeaud Kávéházban. A Forbes külön összeállítást szentelt a neves cukrászdának, valamint megtudta azt is, hogy miért kérnek 2250 forintot egy szeletért.
A sütemény árának 38 százaléka a munkaerőre, 10 százaléka a technikára és energiára megy el. Az alapanyagok csak 16, az adó 18, a márka liszenszdíjai 6 százalékot tesznek ki. Az ár maradék 12 százaléka jelenti csak a hasznot - tudta meg a lap.
Kapcsolódó

Arról, hogy miért ilyen drágák az alapanyagok, Pintér Katalin a Gerbeaud-ház tulajdonosa, ügyvezetője azt mondta: nem egyszerűen, a boltban szerzik be ezeket. "A helyzet az, hogy lehet a piacon kapni valami csokoládészerűt, nyolcszáz forintért kilóját. Hozzánk a legolcsóbb csokoládé hatezer forintért jön be" - magyarázta Pintér. (Egyébként a csokoládé a jövőben várhatóan még drágább lesz a kakaóbab magas világpiaci ára miatt.)
Emellett az árban megjelenik az is, hogy a Vörösmarty téri teraszért évi ötvenmilliót fizetnek a fővárosnak.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz