A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A fővárosi busztenderen nyertes VT-Transman Kft. a szóló autóbuszok esetében 663 forintot kér minden hasznos kocsikilométerért, a csuklós buszok esetében pedig 797 forintot (azaz csak a hasznosan, utasokkal megtett távolság alapján jár díjazás a vállalkozónak, a rezsi és egyéb utak után nem). A BKV öreg buszai kilométerenként 600-700 forintos költséggel működnek.
A BKK és a BKV Zrt. igazgatósága október elején úgy döntött, eredményesnek minősíti a pályázati eljárást, Várszegi Gyula, a BKV igazgatóságának elnöke ugyanakkor a főpolgármesternek küldött levelében azt írta: a 3-3,5 milliárdos többletköltség ellehetetleníti a BKV-t. Ez azt jelenti, hogy a pályázatot kiíró egyik cég vezetője veszélyeztetve látta a forrásokat, ráadásul a BKK és a BKV között is nézetkülönbség alakult ki, a BKK nem fogadta el indokolt költségként a BKV igazgatósági elnökének számításait. Tarlós István főpolgármester ezért a közgyűlés döntésére bízta a kérdést, a testület azt járta körbe, hogy a főváros kötelezettséget vállal-e a többletforrásokra vagy sem. A közgyűlés végül azt az alternatívát fogta el, miszerint a BKK-nak és a BKV-nak magának kell előteremtenie az összeget, a közgyűlés a két cég igazgatóságára bízta a pályázattal kapcsolatos döntést, azok pedig a VT-Transmant hirdették ki győztesnek. A szerződést még nem kötötték meg és időpontja sem ismert.
Legolvasottabb
Megszólalt Magyar Péter a benzinárakról – számokkal ment neki a kormánynak
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Megérkezett az MNB várva várt döntése