Nemrég Dávid Ferenc leköszönt VOSZ-főtitkár kiszivárogtatására derítették ki, hogy a Henkelnél már az új túlóra-szabályok hatályba lépése előtt bevezették a 68 órás munkahét lehetőségét. A német gyökerű társaság közleménye szerint a folyamatosan változó (FMCG) piaci igényekhez való alkalmazkodáshoz a körösladányi üzem gyártási folyamatainak rugalmassága nélkülözhetetlen. Ez biztosítja a gyár növekedését, a beruházásokat, a munkahelyek fenntartását és új munkahelyek teremtését. Ennek a rugalmasságnak az érdekében alkalmazzák a munkaidőkeretet már több mint 15 éve. Jelenleg ezen gyakorlaton a kollektív szerződésekben nem kíván változtatni a Henkel, függetlenül a munka törvénykönyve 2019-es változásaitól.
A Munka törvénykönyve már 2002 óta lehetővé teszi az egyenlőtlen munkaidőbeosztás, azaz a munkaidőkeret alkalmazását, mely számos hazai vállalatnál alkalmazott, törvényes munkaszervezési eszköz. A körösladányi gyárban az érdekképviselet és a vezetőség között a munkaidőkeret 2003-as bevezetése és kollektív szerződésbe foglalása óta folyamatos, konstruktív egyeztetés zajlik, mely alapján a munkavállalók érdekében egyre több védelmi pontot és jelentős kedvezményeket építettek be a munkaidőkeret szabályozásunkba. Ezzel a pozitív gyakorlattal a Henkel felelősségteljes munkáltatóként jár el munkavállalói védelmében, miközben törekszik a versenyképes működés fenntartására - állítja a vállalat.
A vállalat szerint kollektív szerződésük hosszú évek óta számos juttatást és anyagi támogatást biztosít munkatársaiknak és családjaiknak, mint például a 13. és 14. havi fizetés, a minden dolgozónk számára egységes bruttó 700 ezer forintos Cafeteria keretük tartalmaz évente teljes körű preventív szűrővizsgálat és korlátlan hozzáférés magánklinikai orvosi ellátáshoz, táppénzkiegészítés 30-90 nap között, gyermek születése esetén pénzbeli támogatás, iskolakezdési támogatás még a felsőoktatásban résztvevő gyermekek után is, kamatmentes kölcsön lakásvásárláshoz, vagy felújításhoz, saját termékek kedvezményes vásárlása - a teljesség igénye nélkül.
A körösladányi gyáruk több, mint 60 km-es sugarú körben számtalan településről vonzza a munkavállalókat. Ez a Henkel szerint köszönhető az átlagon felüli bér- és juttatási rendszerünknek, a modern munkahelyi környezetnek, és a Henkel társadalmi szerepvállalásának Körösladányban. Aktív tagja vagyunk a helyi közösségnek, non-profit szervezeteket, egyesületeket támogatunk, önkéntes munkatársaink által fenntarthatóságra oktatjuk a fiatal generációt a környező települések általános iskoláiban, a már tradicionálisnak nevezhető Henkel Majális rendezvényein nemcsak munkatársaink és családtagjai, de a helyi közösség tagjai is ingyenesen vehetnek részt.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót