A cég applikációja segítségével internet nélkül, akár utazás közben, gyorsan és egyszerűen lehet térbeli modelleket készíteni. A magyar startup olyan IT óriásokkal dolgozik együtt, mint az Apple vagy a Microsoft, az értéke pedig az elmúlt egy éven belül megötszöröződött.
A Shapr3D már korábban is felkeltette a neves befektetők figyelmét. Korábban kaptak tőkét például a játékfejlesztő Supercell felkarolásáról ismert, helsinki központú Lifeline Venturestől, vagy éppen a Londonban található InReach Venturestől is. A mostani befektetéssel együtt már 7,5 millió dollár külföldi befektetést kapott a Shapr3D, és a társaság egy év alatt megötszörözte piaci értékét - írták.
Kapcsolódó
A Shapr3D sikerének titka egy általuk fejlesztett applikáció, a világ első iPad Próra készült 3D modellező szoftvere. Segítségével internet kapcsolat nélkül, könnyen és gyorsan tudnak térbeli modelleket készíteni akár még azok is, akiknek kevés tapasztalatuk van az ilyen munkában. A megoldás minden nagyobb CAD programmal kompatibilis. A Shapr3D applikációt már a világ 150 országában használják. Az amerikai piac mellett egyre jelentősebb a kínai piac is, ahol eladásaik havonta 50 százalékkal nőnek. Mivel a Surface megjelenésével a Microsoft is jelen van a prémium kategóriás tabletek piacán, a magyar startup gőzerővel dolgozik az applikáció Windows alapú fejlesztésén.
A tájékoztatás szerint a következő másfél évben a társaság a terméktámogatást nyújtó és az eladásokat támogató külföldi irodát szeretne nyitni Berlinben, Londonban és esetleg Kínában is. Ezen felül szeretné jelentősen bővíteni, 25-ről százra növelni alkalmazottai létszámát is.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet