A szakszervezet honlapján olvasható közlemény szerint a 2012. évi bérfejlesztés második lépcsőjének végrehajtása érdekében 2012. november 20-án 13 órától november 23-án 13 óráig a Dunaferr társaságcsoport egész területén 72 órás sztrájkot tartanak. Indoklásukban kifejtik: az elmúlt időszakban a munkáltató az időhúzás egyre látványosabb taktikájához folyamodott, és ez olyan helyzetet teremtett, amely elvezetett a jelenlegi konfliktushoz. Hangsúlyozzák, hogy a munkabéke megőrzése érdekében készek a 2012. évi bérmegállapodás, valamint a prémiumszabályzattal kapcsolatos megállapodás megkötésére. Az MTI érdeklődésére a szakszervezeti szövetség elnöke, Mucsi Zoltán elmondta: október eleje óta nem ültek tárgyalóasztalhoz a felek. Elmondása szerint a sztrájkot a szakszervezet tagsága aláírásával támogatásáról biztosította.
Várkonyi Zsolt, az ISD Dunaferr Zrt. kommunikációs főosztályvezetője az MTI-nek elmondta: a menedzsment nem ért egyet a nyomásgyakorlás ezen ultimátumszerű eszközének alkalmazásával, mivel nem segíti elő, hogy a tárgyalások normális légkörben folytatódjanak. Hangsúlyozta, hogy a nyugodt és eredményes üzletmenet fenntartásának és a megegyezés lehetőségének alapvető feltétele a munkabéke. Hozzátette, a munkáltató mindenképpen támogatja a Dunaferr Ifjúsági Szervezet kezdeményezését az Érdekegyeztető Tanács összehívására, ahol a felek a kollektív szerződésben meghatározott módon egyeztethetik álláspontjukat a vitás kérdésekben.
A DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szövetség képviselői január óta folytatnak bértárgyalásokat a cégcsoport menedzsmentjével az alapbérek és a szociális juttatások 4,2 százalékos emeléséért, illetve az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér kifizetéséért. A bérmegállapodás kikényszerítésére a két szervezet előbb egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, majd április 12-én 24 órás általános sztrájkot tartott a hideg- és meleghengerműben, valamint a Lőrinci Hengerműben.
Ezt követően április 29-én aláírták a bérmegállapodást, amely alapján a munkáltató soron kívül és feltétel nélkül engedélyezte a személyi alapbér és a szociális juttatások előre egyeztetett 4,2 százalékos emelése felének a kifizetését január elsejei visszamenőleges hatállyal. Az elmaradt 2,1 százalékos visszamenőleges emelésről, valamint az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér ösztönző jellegű átalakításáról azonban tovább tárgyaltak.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni