Daka Zsolt elmondta: a tavalyi árbevételük elérte a 6,5 milliárd forintot, ami 750 millió forinttal több mint az előző évben.
A gyulai önkormányzat tulajdonában álló társaság termékeinek (májasok, kolbász-félék) 80-83 százalékát belföldön értékesíti, a külföldi eladások forgalma megközelíti az 1,1 milliárd forintot. A Gyulahús termékeivel például Nagy-Britanniában, Csehországban, Szlovákiában, Németországban, Svédországban, Dániában, Romániában, sőt még a távoli Hong-Kongban is találkozhatnak a vásárlók.
A termelés volumene is csaknem 9 százalékkal emelkedett tavaly, és elérte az 5300 tonnát. A társaság adózás előtti eredménye tavaly megduplázódott az előző évhez képest, és megközelítette az 550 millió forintot.
A 320 munkavállalót foglalkoztató vállalat folyamatosan korszerűsíti a gyártás-technológiát, olyan berendezéseket vásárol, amelyekkel emelik a nyersanyagok feldolgozottsági fokát, növelik az üzembiztonságot és megfelelnek a legkorszerűbb higiéniai előírásoknak is - mondta Daka Zsolt.
Az alapanyagárak kiszámíthatatlansága miatt az idén kisebb árbevétel-növekedéssel számoltak, mintegy 6,8 milliárd forintot terveztek. Kínában tombol az afrikai sertéspestis, ami Európában jelentős többletkeresletet generál, és emeli a sertéshús beszerzési árát - magyarázta az ügyvezető igazgató, aki arra számít, hogy az adózott eredmény el fogja érni a 300 millió forintot.
Daka Zsolt elmondta, a Gyulahús jelentős elismerésben részesült a közelmúltban: a brüsszeli székhelyű Nemzetköz Ízek nevű szervezettől kétcsillagos minősítést kaptak, ami a gasztronómiai szakmában komoly elismerésnek számít. A vállalat 2015 óta áll kapcsolatban ezzel a neves gasztronómusokból álló minősítő szervezettel, akiktől már több elismerést is kaptak.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik