Ahogy az embereken úrrá lett a fásultság, nehezen viselték a kijárási korlátozásokat, és jöttek a szigorúbb biztonsági intézkedések a koronavírus-járvány miatt, úgy erősödtek meg a vírusszkeptikus hangok is. Magyarországon az ilyen vélemények legnagyobb gyűjtőhelye a Normális élethez ragaszkodók nevű közösségi médiás csoport volt, amelynek alapítója Gődény György, aki bár gyógyszerész végzettségű, Doktor Gődény néven egy Facebook-oldalt is futtat.
A csoportban a vírus létét elismerték, de azt vitatták, hogy járvány lenne, hivatkozva arra a teljesen téves állításra, hogy influenza-járvány is van minden évben, annak halálozási számairól mégsem beszélnek ennyit, a mostani helyzetet csak a média fújja fel. A tagok között megoszlottak a vélemények, mert volt, aki magát a betegséget is tagadta, mások a nyájimmunitás mellett kampányoltak, de a szélsőséges nézetek olyan összeesküvés-elméletekig is eljutottak, minthogy Bill Gates Microsoft-alapító milliárdos rendelte meg a koronavírust, vagy hogy a pánikhangulat előidézése a kormányok célja, mert így akarnak minden maradék szabadságjogot elvenni az emberektől. A csoport gyorsan magához vonzotta az oltásellenes és chemtrailes konteóhívőket is.
A csoporttagok maszkellenesek, és elutasítják szinte az összes korlátozó intézkedést (társadalmi távolságtartás, boltokban a vásárlószám limitálása). Saját megfogalmazásukban vírus-realistáknak nevezik magukat.
Csütörtök reggelre a Facebook letiltotta a Gődény vezette csoportot, valamint - a 24.hu szerint - Lenkei Gábor szcientológus Facebook-oldalát is. Vélhetően az oldalt és a csoportot azért szüntették meg, mert a közösségi oldalt nemzetközi szinten több bírálat is érte, hogy nem harcol eléggé sem a politikai, sem a járványról szóló álhírek ellen. A cég emiatt szigorúbban ellenőrzi az ilyen csoportok tartalmait, mivel fontosnak tartja, hogy a felhasználók hivatalos szervektől jussanak információkhoz.
Gődény György az eseményről azt írta a másik - megmaradt . Facebook-oldalán, hogy "ahogy 1934-ben Hitler leszámolt a legfőbb kritikusaival a hosszú kések éjszakáján, úgy tüntették el most a mi közösségünket is! Kétségtelen, hogy ez egy megtervezett és szándékos támadás volt, hiszen az éjszaka több vírus-realista oldalt és közösséget is likvidáltak! De ez ne törjön meg titeket, hanem megerősítésként éljétek meg".
Gődénnyel szemben egyébként a "hatalom erős fellépése" más téren nem látszik: a 2018 országgyűlési választásokon elindult saját tömörülésével, a Közös Nevező 2018 nevű párttal, amely összesen 3894 szavazatot kapott, így 0,07 százalékos eredményt ért el. Mivel a törvény szerint az a párt, amelyik nem ért el egy százalékot, köteles visszafizetni a Magyar Államkincstártól jelöltenként és listás szervezetként kapott támogatást. Nekik 152,9 millió forintnyi kampánypénzt, valamint 5,6 millió forint kamattartozást kellene visszafizetniük. Ez a mai napig nem történt meg, ahogy arra a K-monitor rámutatott korábbi cikkében.
Az empirikus bizonyítékokban hívők számára érzékletes lehet, hogy az elmúlt 30 évben egyetlen influenza-járvány alkalmával sem készültek a kórházak folyosóin sorakozó koporsókról olyan fényképek, mint idén a Covid-19 kitöréskor a bergamói, a New York-i kórházakban. Az egészségügyi ellátórendszereket a világ minden táján maga alá gyűrte a járvány, ahol a korlátozó intézkedésekkel nem sikerült időben megakadályozni a betegség terjedését. Influenza-jellegű megbetegedés utoljára ilyet 1968-ban, a későn felismert hongkongi influenza-járvány alatt produkált. Akkor kijárási korlátozások, kötelező maszkviselés nélkül csak Nyugat-Németországban 60 ezer, az Egyesült Államokban 60-100 ezer közötti áldozatot követelt az influenza. A betegség mortalitása a becslések szerint az 1 százalékot sem érte el.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/202009/orig/image1600953899.jpg&w=500)
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)