Az OTP hangsúlyozta, hogy a dollárcsekkek elszámolására vonatkozó korlátozást hatályos üzletszabályozás alapján vezette be. Eszerint a hitelintézet kizárólag azon csekkek elszámolását vállalja, melyek megfelelnek a jogszabályban rögzített és/vagy a bank által ismert alaki és tartalmi követelményeknek; a csekket - a kedvezményezett megnevezését nem tartalmazó utazási csekk kivételével - az azon megjelölt kedvezményezett, illetve rendelvényes nyújtja be elszámolásra; valamint a csekk megtérülését az OTP az általános banki gyakorlat alapján biztosítottnak látja.
Döntését az OTP nem tekinti véglegesnek és a bank törekszik arra, hogy más amerikai partnerbankkal elszámolási megállapodást kössön. Áthidaló megoldásként azt javasolják, hogy csekk helyett inkább az átutalást válasszák - olvasható a Világgazdaságban.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről