Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl Zrt. és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), az egyezmény új távlatokat nyit a magyarországi légi közlekedés fejlesztésében és a műszaki felsőoktatás modernizálásában – közölte a léginavigációs szolgáltató kedden az MTI-vel.
Azt írták, a megállapodás célja elsősorban a felek szakmai együttműködésének elmélyítése, olyan közös kutatás-fejlesztési és oktatási programok megvalósítása, amelyek hozzájárulnak a hazai légi közlekedési szektor biztonságának növeléséhez, a polgári és katonai légiforgalmi irányítás hatékonyabb integrációjához, valamint a felsőfokú műszaki képzés minőségének javításához.
Az együttműködés fókuszában a légiforgalmi irányítás korszerűsítése és a korszerű technológiák alkalmazási lehetőségeinek tanulmányozása és feltárása áll. A partnerek közös kutatási-fejlesztési projektek indítására, valamint a légi közlekedéshez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó felsőoktatási szakirányok fejlesztésére vállalkoznak – ismertették, hozzátéve:
a stratégiai partnerségben kiemelt szerepet kapnak olyan témakörök, mint a kibervédelem vagy a repülésbiztonság különböző aspektusai, de az egyre nagyobb számban megjelenő, pilóta nélküli légi járművek (drónok) hatékony kezelési módozatainak vizsgálata is napirenden lesz.
A cél nemcsak a tudásmegosztás, hanem a hallgatók szakmai tapasztalatszerzési lehetőségeinek bővítése is.
„Az NKE és a HungaroControl példaértékű törekvése hozzájárul a teljes hazai légi közlekedési ökoszisztéma fejlődéséhez, és egy olyan regionális léginavigációs tudásközpontot hoz létre, amely tovább növeli Magyarország szakmai elismertségét” – áll a közleményben.
A több mint 800 embert foglalkoztató HungaroControl Zrt. állami tulajdonú vállalatként légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben, illetve a NATO felkérése alapján a Koszovó feletti magas légtérben is. A társaság tevékenységi körébe tartozik a légiforgalmi szakszemélyzet képzése, emellett légi navigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik. Egyedüli részvényese az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., közvetett tulajdonosi joggyakorlója a Nemzetgazdasági Minisztérium – írták.
Biztonságban marad a légtér, öt évre megállapodott a HungaroControll a dolgozóival
Bérmegállapodást kötött a HungaroControl vezetősége a munkavállalók képviselőivel, amely szerint az öt évre vonatkozó megállapodások lehetőséget adnak arra, hogy a cég működése továbbra is gördülékeny legyen, miközben munkavállalók hosszú távon is versenyképes és motiváló javadalmazást kapnak. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget