A HungaroControl Zrt. menedzsmentje sikeresen lezárta a tárgyalásokat a légiforgalmi irányítók és a műszakos munkavállalók érdekeit képviselő szervezetekkel, valamint konzultációkat folytatott az operatív támogató és támogató területeken dolgozók érdekvédelmi szervezeteivel. Az egyeztetések eredményeként olyan bérmegállapodások vezérigazgatói nyilatkozattétel született, amely mind tartalmukban, mind céljaikban összhangban állnak a Nemzetgazdasági Minisztérium, mint közvetett tulajdonosi joggyakorló által támasztott elvárásokkal.
A HungaroControl továbbra is elkötelezett a folyamatos fejlődés, a munkavállalói elégedettség és a magas színvonalú légiforgalmi irányítás fenntartása mellett – teszik hozzá közelményükben.
„Az elkövetkező öt évre vonatkozó megállapodások lehetőséget adnak arra, hogy a HungaroControl működése továbbra is gördülékeny legyen, miközben munkavállalóink számára egy hosszú távon is fenntartható, versenyképes és motiváló javadalmazási rendszert biztosítunk” – mondta Turi Ferenc, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója.
A HungaroControl Zrt. több mint 700 főt foglalkoztat, állami tulajdonú vállalatként légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben, illetve a NATO felkérése alapján a Koszovó feletti magas légtérben is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott