A jövő heti kormányülésen napirendre kerül az ISD Dunaferr Zrt. helyzete, a kormány megvizsgálja, hogyan lehetne megmenteni a nehéz helyzetbe került acélművet, amely mindkét nagyolvasztóját leállította - jelentette be a technológiai és ipari miniszter pénteki dunaújvárosi sajtótájékoztatóján - írja az MTI.
Palkovics László közölte: a kormány elé fog terjeszteni egy javaslatot, hogy az év végéig milyen források biztosításával tudnák támogatni a nemzetstratégiai szempontból fontos cégcsoportot, amely többezer embernek ad munkát közvetlenül és még többnek közvetve.
Megjegyezte, hogy a kabinet nehéz helyzetben van, mivel magánvállalatról van szó, ezért az állami beavatkozás lehetőségei erősen korlátozottak, ráadásul az elrontott privatizációt követően azt sem lehet tudni, ki a tényleges tulajdonos, s jelenleg nincs legitim vezetése sem a vállalatnak.
A miniszter kérdésre elmondta: az acélmű működési költségei alapján 5-10 milliárd elég lehet a következő két hónapra, ugyanakkor nehezíti a helyzetet, hogy számos felszámolási eljárás és egyéb követelés van a Dunaferrel szemben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Elhunyt Wachsler Tamás

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
