Ez a régóta tervezett összeolvadás technikailag úgy valósult meg, hogy a Budapesti Temetkezési Zrt., a közterület-fenntartó FKF, a kéményseprő Főkétüsz és a parkfenntartó Főkert beolvadt a távfűtésért felelős Főtávba, amelyet átkereszteltek BKM Nonprofit Zrt.-vé.
A Főtáv vezérigazgatója, Mártha Imre (aki évekig az állami MVM-et vezette) maradt az egyesült közszolgáltató élén - írta a HVG.
Kapcsolódó
A BKM létrehozását Karácsony Gergely főpolgármester 2020 novemberében jelentette be, a cél a hatékonyabb működés és a költségcsökkentés, egyebek mellett vezetői pozíciók megszüntetésével.
Szeptember 1-jével szűntek meg a jogelőd cégek, az eddigi igazgatók pedig a szakterületükért felelős főigazgatóként folytatják munkájukat.
Az eredeti bejelentés és az új cég létrehozása között eltelt közel tíz hónapos várakozásnak az volt az oka, hogy az FKF-nek volt egy függőben lévő peres ügye, ez pedig akadályozta a cégegyesítést - írta korábban az Index.
Az integráció egyértelműen pénzügyi megtakarítás céljával jött létre, egy ekkora cégméretnél ugyanis a pénzügy, a HR és egyéb adminisztratív feladatkörök összevonásával a költségek csökkenthetők.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye