Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közzétett támogatási szerződések alapján a Design Terminál Közhasznú Nonprofit Kft. kultúrpolitikai és ifjúságpolitikai feladatok megvalósítására, tehetséggondozásra és kreatívipari termékek megismertetésére kapott idén 600 millió forintot. Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál ügyvezetője és tulajdonosa a lapnak elmondta: a korábbi állami háttérszervezet nonprofit cégként tevékenykedik tovább, közszolgáltatási szerződésben állnak az állammal jelenleg is.
A vállalt feladatok ellentételezésére nyújtanak be támogatási kérelmet az Emminek. Az ügyvezető tulajdonos elismerte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is 600 millió forintos támogatást kapnak. Ezt az indokolja Böszörményi-Nagy szerint, mert a szervezet jogi átalakítása nem eredményezett feladatcsökkenést. A jövőben viszont csökkentenék az állami támogatás mértékét. Már a piaci forrásaikat is sikerült növelni.
A Design Terminál leépítéséről tavaly döntött a kormány. Rajta volt a bürokráciacsökkentés jegyében megszüntetett vagy kiszervezett szervezetek listáján. A 2004-ben, még Medgyessy Péter által alapított állami cég megszűnése után, a Böszörményi-Nagy Gergely által újraalapított, immár magántulajdonú nonprofit szervezetbe Csák János korábbi londoni nagykövet is beszállt befektetőként.
Csák János, Magyarország volt londoni nagykövete szakmai befektetőként vásárolta meg szeptemberben.
A korábban a budapesti Erzsébet téri volt buszpályaudvar épületében üzemelő létesítmény most a Kálvin tér közelébe költözött. Az ingatlan maradt állami tulajdonban, most étterem üzemel benne - a korábbi sajtóhírek szerint több szálon is kötődik Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz - idézi fel a lap.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban