A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 4,3, míg azok nettó szintje 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát - derült ki a KSH kedden közzétett januári adataiból. A statisztika a legalább öt fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezetekre vonatkozik, és nem kiszűri a családi kedvezmény hatását.
Még a bruttó bérek szintje is veszélyben lehet
A fentieken belül a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 100, ezen belül a versenyszférában dolgozóké 225 000 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 206 800 forint volt. Előbbinél a 2011-es átlagos 5,3 százalékos dinamikához képest egy hajszálnyival mérsékeltebb 5,2 százalékos, utóbbinál viszont a korábbi 3,8 százalékhoz viszonyítva egy jóval enyhébb 1,4 százalékos növekedést jelentett. Egy idénre várt 5 százalék feletti infláció mellett így még a bruttó bérek reálszintje sem érné el az előző évi szintet.
A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység (439 300 forint), az információ és kommunikáció (390 800 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) volt (334 400 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (137 300 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (158 300 forint) ágakban dolgozók kerestek.
Elindult a bérkompenzáció
A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél foglalkoztatottak egy részére 2012. januártól havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. 2012. januárban a költségvetésben a teljes munkaidősök mintegy 56 százaléka átlagosan 10 300 forint, a nonprofit szervezeteknél 6 százalék 10 500 forint juttatást kapott ezen a címen.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 2012. januárban átlagosan 7,6, ebből a versenyszférában dolgozóké 9,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye 2,0 százalékkal emelkedett.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 141 600 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 800, a szellemi foglalkozásúaké 181 700) forint volt, 1,4 százalékkal magasabb az előző évinél. A 227 800 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,1 százalékkal haladta meg a 2011. januári értéket. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 3,8 százalék volt.
Csökkent az alkalmazottak száma
A versenyszféra legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 799 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, mely 31,8 ezer fővel kevesebb, mint 2011. januárban. A költségvetési szférában 680 ezren (12,5 ezer fővel kevesebben, mint egy évvel ezelőtt) dolgoztak 2012. januárban, közülük átlagosan 16 ezren közfoglalkoztatás keretében, ebből a közszféra átlagkeresetének szintjét befolyásoló teljes munkaidősök létszáma mindössze 4,8 ezer fő volt.
A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 103 ezer fő állt alkalmazásban, 5,7 ezer fővel több, mint egy éve. Összességében a nemzetgazdaságban - az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - alkalmazásban állók száma 38,6 ezerrel csökkent.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben