Február 24-én, kedden, keleti parti idő szerint 00:01-kor - közép-európai idő szerint reggel 6:01-kor - állítja le az USA a Donald Trump 2025 áprilisában bevezetett vámjainak beszedését, amelyeket az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a múlt pénteken törvénytelennek minősített, ezért hatályon kívül helyetett - derült ki az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi Hivatalának tájékoztatásából.
A hvg.hu összefoglalója szerint a vámok beszedése a bírósági ítélet ellenére még napokig folytatódott, a Legfelsőbb Bíróság ugyanis pénteken mondta ki 6-3 arányban hogy az elnök nem hivatkozhatott a gazdasági vészhelyzetek kihirdetésére a vámok kivetésekor, így azok jogszerűsége már ekkor megkérdőjeleződött.
Kapcsolódó
- A hivatal azt nem indokolta meg, hogy miért folytatta a vámok beszedését a kikötőkben napokkal a Legfelsőbb Bíróság ítélete után.
- Nem szerepelt semmilyen információ az importőröknek járó lehetséges visszatérítésekről sem.
- A felfüggesztés pedig nem érinti a Trump által kivetett egyéb vámokat, beleértve a 232. szakasz szerinti nemzetbiztonsági törvény és a 301. szakasz szerinti tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló törvény alapján kivetetteket is, vagyis például az acélra és alumíniumra vonatkozó tarifák beszedését sem.
Trump a Legfelsőbb Bíróság ítélete után azonnal 10 százalékos egységes importvámot vezetett be, majd röviddel később 15 százalékra emelte, felülírva az előző évben megkötött államközi megállapodásokat.
Az Európai Parlament kereskedelmi ügyekért felelős vezetője jelezte, javasolni fogja az Egyesült Államokkal kötendő kereskedelmi megállapodás ratifikációs folyamatának felfüggesztését a nagyobb jogbiztonságig. Ugyanakkor amerikai kormányzati tisztviselők szerint a jelenlegi kereskedelmi megállapodások Kínával, az Európai Unióval, Japánnal és Dél-Koreával érvényben maradnak - írta az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Van állampapírja? Vigyázat, új trükkel támadnak a csalók
Újabb találat érte a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Veszélyes lehet a lazítás a vényírásról: káosztól tart az orvosi kamara
Érdemes még ma tankolni, jelentős drágulás jön a kutakon
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd