Az energiaárak megugrása, az infláció megemelkedése és a vírushelyzet romlása miatt a Pénzügyminisztérium (PM) korábbi várakozásait csökkentve, 6,8 százalékos gazdasági növekedésre számít idén - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) nemzetközi biztosítási konferenciáján az MTI beszámolója szerint.
Két hónappal ezelőtt a PM még 7-7,5 százalékos növekedést várt. A visszafogottabb növekedési várakozások okai közül kiemelte, hogy az energiaárak emelkedése jelentősen fogja fékezni az európai gazdaságok teljesítményét, az infláció pedig ezzel párhuzamosan magasabb lehet.
Kapcsolódó
A miniszter elmondta azt is, a magyar gazdaság teljesítménye elérte a járvány előtti szintet, az Európai Unióban csak 10 ilyen ország van, a növekedést a szolgáltató szektor és az ipar húzta.
MIközben a PM rontott az előrejelzésén, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csütörtökön megjelent prognózisa többet vár a magyar gazdaságtól. A bank szakértői úgy látják, a tavalyi 5 százalékos visszaesés után az idén 7,7 százalékos növekedés valószínűsíthető, ez 2,2 százalékponttal gyorsabb fejlődést jelent az előző, júniusi prognózisában valószínűsített ütemhez képest. Az EBRD jövőre 4,8 százalékos magyarországi GDP-bővülésre számít; ez az előrejelzés nem változott.
Legolvasottabb
Ezért kell Putyin barátsága? Az Európai Bizottság rámutat az Orbán-kormány kényszerpályájára
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Elindult a roham a gázpalackokért
„Még ma nyissák meg!” – sürgető ultimátum érkezett a Barátság vezetékről
Orbán Viktor: Ha nincs olaj, nincs pénz
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat
Megint bezárattak egy klubot, ezúttal Szeged egyik legrégebbi diszkóját
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Brüsszel a magyarok mellé állt?! Zelenszkij foghatja a fejét a Barátság leállítása miatt, érkeznek az uniós szakértők