A kormány 2016-ban 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 2 százalékos hiánnyal, 1,6 százalékos inflációval számol, és azt várja, hogy az államadósság a GDP 74 százaléka alá csökken év végére. Jövőre az ideinél több jut egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra és gazdaságfejlesztésre.
A 2016-os költségvetési törvény tervezetéhez a képviselők 560 módosító indítványt nyújtottak be, ezek 90 százalékát az ellenzéki pártok jegyezték. Az elfogadott módosítóknak köszönhetően néhány terület támogatása nőtt, itt példaként említette az egyes állami beruházásokat, ugyanakkor ezek a hiány mértékét nem emelték.
A törvény szokásosnál korábbi elfogadásával az önkormányzatoknak,és a gazdasági szereplőknek bő fél évük van felkészülni a változásokra - mondta Varga.
A munkaerő.piaci ellentmondásos helyzetet jelzi, hogy jövőre kiterjesztik a munkahelyvédelmi akciótervet a mezőgazdaságban dolgozókra is, így ban összesen 138 milliárd forintot hagy a kormány a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetben lévőket alkalmazó vállalkozásoknál. Jövőre 240 ezer ember, az ideinél 40 ezerrel több vehet részt a közfoglalkoztatási programban, mivel az idei 270 milliárd forinttal szemben jövőre 340 milliárd megy erre.
A sertés tőkehús áfája január elsejétől 27-ről 5 százalékra csökken, ezenkívül 2016-ban 230 ezerrel több, összesen 321 ezer gyermek jut majd ingyenes étkezéshez, a gyermekétkeztetésre jövőre több mint 71 milliárd forintot fordít a kormány az idei 61 milliárd forint után.
Jövőre a nyugdíjak és egyes jövedelempótló támogatások értéke az infláció mértékével, vagyis 1,6 százalékkal nő - sorolta a miniszter.
A büdzsében a 100 milliárd forintos, általános jellegű tartalék mellett - összesen 35 milliárd forint értékben - fejezeti tartalékokat is bevezettek. Mindezeken kívül az Országvédelmi Alap 70 milliárd forintos tartaléka is rendelkezésre áll.
Banai Péter Benő, az NGM államháztartásért felelős államtitkára elmondta: a magyar-szerb határra tervezett kerítés kiépítésének költségeit a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített forrásból fedezhetik. Általánosságban a bevándorlással kapcsolatos költségeket hazai forrásból, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal költségvetéséből fedezik, de rendelkezésre állnak uniós források is.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban