A helyi szavazók elmondása szerint azért ez a telek volt az autók célpontja, mert itt „a megfelelő helyre behúzott szavazatért 5 adag húst adtak a disznóvágásból visszamaradt húsokból” nekik.
Őrszemeik elmentek a helyiek által említett telekhez, ahol nagy sütés-főzést és jövés-menést láttak az udvaron, de nem engedték be őket, arra hivatkozva, hogy rendezvény nem nyilvános, „magáneseményről” van szó.
Rendőrt hívtak
Mivel a választási törvény szerint nem csupán az tekinthető büntetendő cselekedetnek, ha pénzért vásárolják meg az állampolgárok szavazatait, hanem az is, ha bármilyen anyagi ellenszolgáltatást (például élelmiszert) ajánlanak cserébe, emellett a választójogot érintő jóhiszemű joggyakorlás sérülése is felmerült az eset kapcsán, a szemtanúk úgy döntöttek, hogy rendőrt hívnak a Tulipán utcai szavazókörhöz és feljelentést tesznek.
A rendőrök ki is mentek a helyszínre, azonban a szemtanúkat a helyi választási bizottsághoz irányították arra hivatkozva, hogy nem az ő hatáskörük intézkedni.
A TASZ választási jogi szakértője szerint a Büntető Törvénykönyv szerint nem csupán az tekinthető büntetendő cselekedetnek, ha pénzért vásárolják meg az állampolgárok szavazatait, hanem az is, ha bármilyen anyagi ellenszolgáltatást (például élelmiszert) ajánlanak cserébe.
A választási eljárásról szóló törvény szerint a hasonló cselekmények emellett a jóhiszemű és rendeletetésszerű joggyakorlás követelményét és a választás tisztaságát is sértik.
A TASZ választási jogi szakértője szerint a rendőrség eljárása is problémákat vet fel, hiszen azonnali intézkedési kötelezettségük lett volna annak érdekében, hogy a további törvénysértő cselekedetek elkövetését megakadályozzák, ezért a helyszínen lévő jogász az ügyészséghez fordult, akik utasították a rendőrséget az eljárásra.
Legolvasottabb
Figyelmeztetést kapott Magyarország – ha így folytatják, meglesz az ára
Az Ön konyhájában is megbújhat ez a veszélyes édesítőszer
Több száz gyerek kapott ételmérgezést Angyalföldön – felfüggesztették a közétkeztetőt
Valami lezuhant a Petőfi hídról
Nagyon fog hiányozni ez a D-vitamin, ne is keresse a patikákban
Itt rangsor – Ezek a magánklinikák lettek 2024 nagyjai
Ennyire nagy a baj? Eurót árul a Lidl és az Aldi
Milliárdok forognak kockán: a Tisza Párt terve megrázhatja a BMW-t és a Mercedest is
Erre vártak a nyugdíjasok?! Megszólalt a minisztérium a 14. havi nyugdíjról, újabb részleteket közöltek