A kormányfő, a Fidesz elnöke - aki feleségével, Lévai Anikóval érkezett a szavazókörbe - úgy fogalmazott: "nemcsak pártokat, nemcsak kormányt, nemcsak miniszterelnököt, hanem jövőt választunk magunknak".
"Ez egy komoly ország, ez egy nagy ország, ez egy olyan ország, amelyik amikor kellett, mindig kiállt magáért, úgyhogy bízhatunk az emberekben, én el fogom fogadni a döntésüket" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Szerinte egyébként ez nem a politikusok napja, hanem a választóké, és az ő döntésük előtt nem illendő mondani semmit.
A miniszterelnök annyit hozzátett, hogy mindkét szavazatát a Fideszre adta, mert "csak az a biztos", a voksolás után pedig folytatja a mozgósítási kampányt, ezért is szavazott kora reggel.
Egyúttal arra kért mindenkit, vegyen részt a választáson.
Külföldi újságírók több kérdést is feltettek neki Magyarország és az Európai Unió viszonyáról, ezekre azt felelte: Magyarország lojális tagja a nemzetközi szervezeteknek, a kormány az ország érdekeit képviseli, mert "szeretjük az országunkat, küzdünk a jövőjéért". Azt is mondta, hogy az EU nem Brüsszelt jelenti, hanem a nemzeti fővárosokat együtt.
Képünk forrása: AFP Photo/Kisbenedek Attila
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem