A felsőoktatási törvény közelgő módosítása szerint már az ősztől leválhat a Semmelweis Egyetemről a Testnevelési és Sporttudományi Kar. Radák Zsolt, a kar dékánja az Indexnek azt mondta: a Magyar Testnevelési Egyetem 2000-ben abban a reményben egyesült a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel és a Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetemmel, hogy a finanszírozási helyzet jelentősen javul, és komoly anyagi forrásokat kapnak. Ez azonban elmaradt. Az önállósodástól azt remélik: végre pénz is áramlik az intézménybe, ami lehetővé tenné a nemzetközi színvonalú munkát.
Bár a sajtóban korábban 27 milliárd forintos fejlesztésről lehetett olvasni, Radák Zsolt egy 17 milliárdos fejlesztési koncepcióról tud. A fejlesztések között szerepel egy multifunkcionális csarnok megépítése a Csörsz utcai pályán. Miután az itteni pályát a kar korábban nem tudta fenntartani, tíz évre (az idei év végéig) a XII. kerületi önkormányzatnak adta bérbe. A tervek között szerepel az is, hogy a Sportkórház (Országos Sportegészségügyi Intézet) néhány épületét, köztük az úgynevezett Hauszmann-házakat is megkapná a Testnevelési Egyetem. Cserébe végre befejeznék a Sportkórház új épülettömbjét, amely már 2004 óta áll az Alkotás utcán, szerkezetkészen, de kihasználatlanul.
Legolvasottabb
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Az étellel mérgezzük a kutyáinkat? Döbbenetes felmérés készült
Budapest sohasem lesz Európa Manhattanja, de hol tart jelenleg a Rákosrendezői gigaprojekt?
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Irodai állás helyett dolgozzon „alvás office”-ban – furcsa munkákért fizetnek mesés összeget
Lángszóróval felfegyverzett merénylő tarolt le egy energiaszolgáltatót