A határozat szerint a kabinet az Országvédelmi Alap cím terhére 2,4 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el, melynek eredményeként a Belügyminisztérium alá tartozó rendőrség kap 90 millió forintot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 100 millió forintot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikai fejlesztési ügynöksége több mint 600 millió forintot, az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer fejlesztésére pedig csaknem 1,6 milliárd forint jut.
A határozat értelmében egyúttal a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt tartalékból átcsoportosít 700 millió forintot, egyrészt az Emmi részére 550 millió forintot, egyházi közösségi célú programokra és beruházásokra, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium javára 150 millió forintot.
A kormány módosította egyes korábbi határozatait, így például a Magyar Olimpiai Bizottság által kiemelt sportágak fejlesztési koncepciójában a Nemzeti Sportközpontok alcím javára rendelt összeget 2016. december 31-e helyett 2017. június 30-ig kell elszámolni és visszatéríteni.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz