A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A viszonylag eseménytelen március után a negyedéves áfabevallások miatt jóval nagyobb forgalmat mutató április még jelentősebb egyszeri pluszt adhat a büdzsének, vagyis a teljes összeg több száz milliárd forint lehet egész évre.
A költségvetés szempontjából a 75 napos határidő ugyanakkor más előnyökkel is jár egy egyszeri többletbevétel mellett. A hatóságok ugyanis ennyivel több időt kapnak arra, hogy kiutalás előtti vizsgálatokat végezzenek. Ez azért különösen fontos, mert ha jogosulatlanul megy ki jelentősebb összeg egy vállalkozásnak, az esetek többségében azt már nem lehet visszaszedni. Nyilván előfordulnak tévedések, viták, ám ez a kisebb arány.
A társaságoknak ugyanakkor nagy gondot jelent ez a likviditási rés. A 45 napos várakozás sem volt könnyű, hiszen 27 százalékos áfakintlevőséget csak a legerősebb pénzügyi helyzetű cégek tudnak könnyedén kezelni − bár ők sem szívesen. A 75 nappal nagyon messze kerül a kifizetés lehetősége, s akkor még szóba sem került az, hogy a hatóság egy ellenőrzés megindítása után akár meg is hosszabbíthatja ezt a határidőt.
Ennek fényében viszont érdekes, hogy a pénzforgalmi áfafizetés nem nagyon lett népszerű a vállalkozások körében. Ez a lehetőség csökkenti valamelyest az áfakockázatot, hiszen a társaságnak csak akkor kell például a költségvetésbe befizetnie az áfát, ha a számlát a vevő kiegyenlítette. Vagyis ezt a tételt nem kell neki előre finanszíroznia, s nem kockáztatja azt sem, hogy elesik az áfától, ha a vevő mégsem fizet. Elvileg ezt a lehetőséget a vállalkozások java választhatta volna − 125 milliós nettó árbevétel alatt −, főleg azok, amelyek számára különösen nagy probléma az ilyen likviditási zűr.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Krónikus spirál: ez a három betegség durván megrövidíti az életét