"Kevés az idénymunkás, sok a betöltetlen álláshely, nagyon nehéz megfelelő, képzett munkaerőt találni" - idézi a Világgazdaság Hoffmann Henriket, a turizmus fejlesztésével foglalkozó Balatoni Regionális TDM Szövetség elnökét, aki szerint a főszezonban mindig is voltak nehézségek ezen a téren, de az idén már olyan szükségmegoldásokat kell választani, amilyeneket korábban soha.
Így például Romániában adtak fel hirdetéseket konyhai vagy recepciós állásra, de középiskolákból is toboroznak diákokat, akiket egy gyorstalpalón igyekeznek betanítani a munkára - tette hozzá a szakember.
A szállodák alapvetően a színvonal emelésében lennének érdekeltek, de szorult helyzetükben szinte már bárkit felvesznek, mert nem tudnak versenyezni az osztrák vagy az angol bérekkel, másrészt rengeteg a diplomás, és kevés a szakmunkás - fogalmazott.
"A főszezonban akár napi 12-14 órát is dolgoznak az emberek, ehhez képest a bruttó 100-150 ezer forinttal rendkívül alulfizetettek. Minimum duplázni kellene a bérüket, de a szállodák jövedelmezőségi szintje mellett ez elképzelhetetlen. A megoldás talán az ágazatot terhelő adók csökkentése lehet, amiből a béremelés is kigazdálkodható lenne" - vélekedett Hoffmann Henrik.
Legolvasottabb
Újabb találat érte a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban
Érdemes még ma tankolni, jelentős drágulás jön a kutakon
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt
Egy hét alatt plusz húsz százalék: nagyot ment az ezüst, de az arany sem panaszkodhat