Új rendszerváltást és új magyar köztársaságot követeltek a József nádor téren kezdődött tüntetésen. A rendezvény elején közölték: a megmozdulás fő célja, hogy összefogja az utóbbi időben a kormány politikája ellen tüntető különböző csoportokat.
Gács Anna, az oktatási hálózatok közös szónoka a teret megtöltő tömeg előtt a kormány oktatási politikáját bírálva úgy fogalmazott: új magyar köztársaság megteremtése a cél, amelyben mindenkinek egyenlőek az esélyei.
A tüntetés kezdete előtt egy csoport, köztük Budaházy György megpróbálta megzavarni a rendezvényt, de a rendőrök kikísérték őket a József nádor térről. A beszédeket követően a tüntetők a Széchenyi rakparton át a Kossuth Lajos térre vonultak.
A Kossuth téren rögtön kettészakadt a tömeg - számolt be az index.hu. Habár a színpadot a szervezők az Alkotmány utcában állították fel, a tüntetők nagyobbik része elindult a Parlament lépcsőjéhez, ahol gyorsan meg is jelentek a rendőrök, és több tucat rendőr sorakozott fel. Ahogy korábban a közfelháborodás napjának nevezett tüntetésen, most is farkasszemet néznek egymással a parlament lépcsőjénél a tüntetők és a rendőrök.
A beszédek este 8 után kezdődtek meg a Kossuth téren. Este 9 óra előtt a rohamrendőrök és a tüntetők egy csoportja dulakodni kezdett, valakit ki is emeltek a tömegből a rendőrök. A szónokok nyugalomra intették a demonstrálókat.
Legolvasottabb
Becsődölt a Marriott partnere, 24 órát kaptak a vendégek a szobák elhagyására
Nem csitul a helyzet Romániában, ezt nem fogják sokáig jó szemmel nézni a helyiek
Új szupergyors buszjárat indul Budapesten: tíz perccel hamarabb érhet a belvárosba
Elbúcsúzott Warren Buffett: „Ne feledd, hogy a takarítónő is ugyanolyan ember, mint az elnök”
„Ostoba, aki ezt engedte” – Tarjányi szerint Orbán rajza aranybánya a hírszerzésnek
Jövőre minden megváltozik! Varga Mihálytól 100 bázispontos kamatcsökkentést várnak el
A magyar kriptósok most kapták meg az év legkeményebb szabályozását
Beletörődik a sorsába Orbán Viktor harcostársa: nem indul többé, ha a bíróság úgy dönt
Kiütötte a biztosítékot a szegénység – forró téma vár Orbán Viktorra