A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A szakértői kormányt támogató két középpárt, a választási győzelemre esélyes konzervatív Új Demokrácia és a válságkezelés nagyját levezénylő szocialista Paszok szervezői egyaránt azt tapasztalták, hogy a szokásosnál kevesebb a képviselőségre aspiráló jelölt. Főként a helyi közösségek előtt nem vállalják a megmérettetést a szóba jöhető ismert értelmiségiek, illetve önkormányzati képviselők. Az ok egyszerű: a választók tolvajoknak és hitszegőknek tartják képviselőiket, mert úgy vélik, hogy a politikusok korruptsága vezetett az ország gazdasági válságához.
A ciklus végének közeledtével egyre nehezebb elfogadtatni a kormány törvénytervezeteit. A koalíciós pártok számos képviselője ugyanis nem hajlandó megszavazni az újabb terheket okozó intézkedéseket, mert attól tart, hogy ez rontaná újraválasztási esélyeit. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a két reformpárti politikai erő együtt a szavazatok 40-45 százalékára számíthat, így csak akkor lehet többségben, ha megosztott ellenfelei képtelenek közösen fellépni ellene. Elemzők szerint ezért az új kormány − amelynek a második EU−IMF-segélycsomag feltételei részeként 11 milliárd eurós költségvetési kiadáscsökkentésről kellene döntenie júliusig − gyengébb lesz, mint elődje. Mindez politikai bizonytalansággal fejelheti meg a gazdaság instabilitását.
Legolvasottabb
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Időzített bomba ketyeg az Adrián: centiről centire nyeli el a víz a csodaszép várost
Budapest sohasem lesz Európa Manhattanja, de hol tart jelenleg a Rákosrendezői gigaprojekt?
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Az étellel mérgezzük a kutyáinkat? Döbbenetes felmérés készült
Lángszóróval felfegyverzett merénylő tarolt le egy energiaszolgáltatót
Feldúlták a nagyvárosokat, semmibe vették a kapitalizmust és újraértelmezték a lakásmaffiát