Az uniós közbeszerzési közlönyben (TED) megjelent eredmény-tájékoztatót az ajánlatkérő Debreceni Egyetem tette közzé. Az eljárás nyílt, de gyorsított volt, mivel a képzés már az őszi félévben elindult.
A nyertesnek az angol nyelvű hivatásos repülőgép-vezetői alapképzési szakon, elméleti és gyakorlati oktatást kell nyújtania 8 képzési féléven keresztül. A hallgatók száma - félévenként - legfeljebb 60 fő lesz.
Az elméleti órák száma 750, míg a gyakorlaté 200. A képzési időn belül a hallgatók - választásuk szerint - Boeing 737-800 vagy Airbus 320 típusokon 37,5 óra elméleti és 32 óra szimulátor gyakorlaton vesznek részt.
Az egyetem a képzési költségre 4 millió 575 ezer forint referencia értéket adott meg, ehhez képest kellett vállalni a szolgáltatást.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok