Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény részéről Anna-Kaisa Itkonen szóvivő az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy mindkét bilaterális találkozó a magyar fél kérésére jön létre. A két megbeszélést külön-külön tartják meg, tekintettel a megbeszélések eltérő témakörére.
Itkonen szerint Lázár Jánossal Paks II-ről, Aradszki Andrással a harmadik uniós energiacsomag (az EU belső energiapiaci szabályozása) magyar megvalósításáról lesz szó.
Ami a paksi atomerőmű bővítésének ügyét illeti, Anna-Kaisa Itkonen március 13-án - reagálva a Financial Times című brit napilap állítására - azt közölte, hogy Brüsszel nem blokkolja a paksi atomerőmű bővítését, magát az építkezést, és az Európai Bizottság csak a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződéssel foglalkozott március 2-i ülésén.
A harmadik energiacsomaggal kapcsolatban az Európai Bizottság február végén több uniós tagállam mellett Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást indított, mert úgy véli, hogy energiaszabályozása nem felel meg az uniós jognak. Anna-Kaisa Itkonen akkor erről azt mondta: az uniós testület különösen a tulajdonosi viszonyok szétválasztását, az energiahatóság függetlenségét, a fogyasztói problémákat és a rendszerhasználati díjak kiszabásának módját vizsgálja.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat