Tavaly év végén kicsit több mint 57 ezer volt a normál használatú személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja, ami 1,2 százalékos csökkenést jelez az előző negyedéves értékhez képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves kgfb-indexéből.
Ezen belül a vidéki autósok átlagos éves díja (53 ezer forint) több mint 28 ezer forinttal maradt el fővárosi társaikétól (közel 82 ezer forint). Az első negyedéves emelkedést követő két negyedévben a növekedés üteme lassult, a negyedik negyedévben megfordult, így visszatértünk a félévkor tapasztalt díjszinthez. Mindeközben kárráfordítás tekintetében negyedéves alapon csupán 0,2 százalékos emelkedés látszik, ami azt jelenti, hogy a hat negyedév óta először a kárráfordítás növekedési üteme meghaladja a díjakét.
Vegyes kép
Éves alapon összességében 8 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, a fővárosi szerződéseknél 10 százalék, míg a nem budapestieknél 8 százalékos növekedés tapasztalható 2023 utolsó negyedévével összevetve. Az éves kárráfordítás növekedésének mértéke a díjakénál enyhébb 3 százalék volt. Az infláció mérséklődésével a díjemelések konszolidációja lenne indokolt, ezt mutathatja már a negyedik negyedéves csökkenés. Az MNB – adóhatásoktól és kárráfordítástól megtisztított – korrigált személyautós kgfb-index közel azonos szinten maradt, a kár-, és díjolló nem nyílt tovább.
Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél jelentősen emelkedtek a díjak éves alapon. Ezen belül két számjegyű volt a növekedés a flottás segédmotoros kerékpároknál, buszoknál, teherautóknál, vonatóknál és személyautóknál, valamint az egyedi taxiknál. Díjcsökkenést csak a flottás taxik és nehézpótkocsik esetén lehetett feljegyezni.
Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek