A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet, köztük mintegy 400 ezer személygépkocsit érint; szakértők arra számítanak, hogy 70 ezer körül alakulhat a szerződésváltások száma.
Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója szerint a piaci folyamatok arra utalnak, hogy a gépjárművek üzembentartóinak nem kell díjemelkedésre számítaniuk, az újonnan megkötött online szerződések éves átlagos díja a személygépkocsik esetében az idei kampányban is 33 ezer forint körül alakul majd. A díjak várhatóan az infláció mértékét sem követik, ami a biztosítók közötti verseny élénkülését mutatja.
Különösen a fővároson kívüli autósok esetében még arra is van esély, hogy az átlagdíjak kis mértékben csökkennek
– tájékoztatta az MTI-t. A független biztosításközvetítő vezetője jelezte:
január 1-jével jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói cserélhetik le szerződésüket. A többi autós a jármű vásárlásának évfordulóján tud szerződést váltani.
Ezeknek a szerződéseknek az átlagdíja jóval magasabb, az Insura előző negyedéves adatai szerint 55 ezer forint körül mozog. A 66 százalékos különbség oka elsősorban az érintett autók speciális összetétele:
- a 15 év feletti autók mintegy 95 százaléka a legkedvezőbb díjú B10 fokozattal rendelkezik,
- a teljes állománynak viszont csak alig harmada tartozik ebbe a körbe.
A biztosítók többsége a bonus-malus rendszer alkalmazásán túl idén is károkozói pótdíjat számít fel azoknak az autósoknak, akik három vagy öt éven belül kárt okoztak. Mivel ezek szorzója biztosítótól függően másfél-kétszeres is lehet, ez a pótdíj általában jelentős díjemelkedést eredményez. Fontos, hogy az ügyfél a kalkuláció során a megfelelő káradatokat tüntesse fel, különben a kiválasztott biztosító a kártörténeti adatbázis ismeretében a kalkuláltnál jóval magasabb díjról küld számlát - hívta fel a figyelmet a szakember.
Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke az MTI-nek jelezte, hogy a novemberi kgfb-kampány a hazai gépjárműállomány 13-15 százalékát érinti, és az előző évek tapasztalatai alapján a tulajdonosok 8-10 százaléka él majd a biztosításváltás lehetőségével.
A szakember ismertette:
a kötelező biztosítással foglalkozó 12 biztosító idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki év végi tarifáit.
Az érintett ügyfelek ezután tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben.
Az autósok 2010 előtt egységesen január 1-jei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani, így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek