Elindult az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amelyben azok az autósok és üzembentartók érintettek, akik 2010 előtt vásárolták az autójukat. A kampány még mindig 750 ezer gépjárművet érint, amiből 400 ezer személygépjármű

Az év hátralévő 2 hónapjában több mint 1 millió gépjármű kötelező biztosítását válthatja le a lakosság.

A novemberben megkötött új kötelező biztosítások átlagdíja jellemzően alacsonyabb az év többi hónapjához viszonyítva, ez köszönhető egyebek mellett annak, hogy az ilyenkor váltók között nagyobb arányban idősebb, azaz alacsonyabb értékű autókról van szó, valamint sok sofőr a bonus-malus kedvezményrendszerben magas kategóriába tartozik.

„Az idei kampány különleges lesz, hiszen az elmúlt pár hónapban csökkentek a kötelező biztosítások díjai, 2025. január és október között a személygépkocsik esetében ez 54 600 forint volt, ami éves szinten közel 4 százalékos csökkenést jelent. Így 

akkor is érdemes lesz kalkulálniuk az érintett autósoknak, ha a jövő évi díjértesítő alapján nem, vagy alig emelkedne a biztosítási díjuk, mert a kedvező piaci feltételek mellett akár további megtakarítást is elérhetnek

– mutatott rá Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője. 

Az idei kampányhoz egyébként a múlt évi adatok is jó támpontot jelentenek. 2024 harmadik negyedévében a kötelező biztosítások átlagdíja a hivatalos jegybanki adatok szerint megközelítette az 58 ezer forintot.

A szakember utalt arra, hogy a bonus-malus rendszer „két vége”, vagyis a B10-es és M4-es között akár hatszoros lehet a különbség. Hozzátette azt is, érdemes minden érintett autósnak megnéznie a  biztosítók kínálatát. A múlt évi kampányban ugyanis a kötelezőt váltó autósok átlagosan 18 ezer forintot takaríthattak meg a lépéssel.

Kitért arra is, hogy egyre öregebb a magyarországi személyautó-park, lényegében a kétezres évek közepe óta fokozatosan emelkedik az átlagéletkor: a múlt évben átlépte a 16 évet. Eközben az autók száma is emelkedő pályán van, a múlt év végén megközelítette a 4,3 milliót, szemben az öt évvel korábbi 3,8 milliós állománnyal. A kötelező felelősségbiztosítási piac bruttó díjbevétele pedig a múlt évben meghaladta a 346 milliárd forintot, míg 2019-ben ugyanez az összeg 230 milliárd forintot tett ki.