Szombaton a zárt felhőzet egyre több helyen szakadozottá válik, főként a Dunántúlon lehetnek napos időszakok. Helyenként kisebb eső, az Északi-középhegységben néhol havas eső előfordulhat. Az északnyugati szél péntek estétől a Dunántúlon megélénkül, szombaton az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 2 és 8 fok között valószínű.
Kapcsolódó
Mi lesz Európában?
Európa déli felének időjárását magasnyomás alakítja. Területén napos és ködös tájak egyaránt előfordulnak. A napos déli, délnyugati vidékeken már többfelé 15 fok fölé melegszik délutánra a levegő, Dél-Spanyolországban 20 fokot is mérnek, a ködös északkeleti részeken viszont napközben is fagy.
A kontinens északi felén ciklonok hatnak. A gyakran erősen felhős égből északkeleten havazik, nyugaton esik az eső. Éjfélkor hidegfront húzódott Dél-Skandináviától a Germán-lengyel-alföldön át egészen az Alpok vonulatáig. A front a következő 36 óra során délkelet felé helyeződik, hatására a Kárpát-medencében szombaton a zárt felhőzet szakadozottá válik, kevesebb helyen lesz párás, ködös az idő - olvasható az előrejelzésben.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni