A bruttó elszámolási rendszerben szaldó nem képezhető, a hálózatba betáplált és vételezett villamos energia mennyiségét külön-külön állapítják meg.
A tárca tájékoztatása szerint a bruttó elszámolás bevezetésének alapvető indoka, hogy racionalizálja a napelemes rendszerek működésének következtében felmerülő költségeket. A szaldó elszámolás keretében ugyanis a háztartási méretű kiserőművek díjmentesen részesülnek a hálózati szolgáltatásokból, a felmerülő költségeket nem a napelemes rendszerek üzemeltetői fizetik meg, hanem az összes fogyasztó.
A rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése érdekében a cél az, hogy szaldó elszámolás és tőketámogatás együttesen ne legyen alkalmazható. A tőketámogatásban részesülő kedvezményezettek már bruttó elszámolásban működtessék rendszereiket, ezzel részt vállalva az általuk okozott költségek megtérítésében, úgy, hogy csökkenjen a hálózati tarifák költségterhe - hangsúlyozta az ITM.
A bruttó elszámolás bevezetésének további indokaként említette a minisztérium, hogy a vonatkozó európai uniós irányelv szerint a 2023. december 31. után létesített háztartási méretű kiserőművekre már egyébként sem nyújtható majd szaldó elszámolás. Helyette a hálózatból vételezett, valamint a hálózatba táplált energiát és az ahhoz kapcsolódó költségeket külön-külön kell elszámolni, azaz bruttó elszámolást kell alkalmazni.
A szaldó elszámolás teljes körű kivezetésének kötelezettsége 2023. december 31. után terheli Magyarországot. Ezután állami támogatás igénybevétele nélkül sem lehet új háztartási méretű kiserőművet szaldó elszámolással telepíteni.
Az idén július 1-jén bevezetendő szabályozás fokozatos átmenetet képez a hatályos és a 2024. január 1. napjával hatályba lépő szabályozás között - jelezte a tárca, hozzátéve, hogy a bruttó elszámolás alkalmazásával felértékelődik a helyben termelt villamos energia helyben történő azonnali elfogyasztásának jelentősége.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el