A Dunántúlon több, a Dunától keletre kevesebb lesz a napsütés, ugyanis itt a déli óráktól ismét intenzív lesz a gomolyfelhő-képződés. Záporok, zivatarok nagyobb számban és nagyobb eséllyel a keleti országrészben alakulhatnak ki - írja a szerdai napra vonatkozó előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az ország egyes tájain - főként nyugaton - 20 fok körüli hőmérséklet is lehet, míg Budapesten várhatóan 17 fokig melegszik majd a levegő. Késő estére többnyire 5 és 10 fok közé hűl le a levegő - derül ki az OMSZ a Met.hu-n megjelent prognózisából.
Ebből kiderül, hogy labilis lesz az égbolt: szerda estére a gomolyfelhők összeesnek, ezzel együtt pedig a záporok, zivatarok is gyengülnek, és az ország döntő részén megszűnnek. Főként az északkeleti, északi megyékben azonban lesznek erősebben felhős körzetek, és ott még a hajnali órákban is előfordulhatnak záporok. Néhol párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A délnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak