A házelnök - parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján az egynaposra tervezett ülés a megszokottnál hamarabb, délelőtt 11 órakor kezdődik, napirend előtti felszólalásokkal - írta az MTI.
Az ülésnap elején két új jobbikos képviselő, Balczó Zoltán és Nunkovics Tibor teszi le esküjét, akik az európai parlamenti képviselővé választott Gyöngyösi Márton és a képviselői mandátumáról lemondó Kepli Lajos helyét veszik át az ellenzéki frakcióban.
A parlament ezt követően előbb röviden tárgyal, majd határoz is a kabinet 2020-as költségvetésről szóló indítványához benyújtott módosító javaslatokról.
A szavazás után az interpellációk és az azonnali kérdések is egy-egy órában hangozhatnak el, majd a kérdéseket következnek további 30 percben.
Az Országgyűlés pénteken tartja utolsó ülését a nyári szünet előtt, az erről szóló napirendi javaslat azonban vasárnap még nem volt elérhető a Ház honlapján.
A képviselők a jövő évi büdzsé mellett várhatóan ekkor fogadhatják el a 2020-as adóváltoztatásokról szóló javaslatot is, továbbá bepótolhatják a köznevelési törvénycsomag előző hétről elhalasztott zárószavazását is.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége