A megszokottnál hamarabb hozzájutnak a nyugdíjukhoz az érintettek az év végén.
A Magyar Államkincstár nyugdíjnaptára szerint az idén a különböző hónapokban 11-én vagy 12-én futott be a nyugdíjasok bankszámlájára a pénz. Decemberben részben a karácsonyi költések miatt már december 2-án, vagyis a következő csütörtökön fut be az utalás.
Azok, akik postai úton kapjál a nyugdíjukat, a Magyar Posta Zrt. nyugdíjkifizetési naptárában meghatározott időpontban kapják meg a járandóságukat.
A nyugdíjasok egyébként novemberben extra összegeket kaptak, a kincstár ugyanis e hó elején fizette ki a maximum 80 ezer forintos nyugdíjprémium mellett a kiegészítő nyugdíjemelést, a nyugdíjkorrekciót is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?