Egy 34 éves férfi késsel fenyegetett hétfőn egy orvost a düsseldorfi egyetemi klinikán, a helyszínre riasztott rendőrök meglőtték – közölték a német rendőrség, az ügyészség, valamint biztonsági források.
A tájékoztatás szerint a férfi a rendőrök elől egy lépcsőházba menekült, ahol először elektromos sokkolóval próbálták leteríteni, de nem sikerült. A férfi ezt követően késsel fenyegette meg az egyik orvost és a rendőröket.
A FÉRFIT SZOLGÁLATI FEGYVERBŐL LEADOTT EGYETLEN CÉLZOTT LÖVÉSSEL TALÁLTÁK EL A LÁBÁN, MAJD SEBÉT ELLÁTTÁK.
Az elkövető nincs életveszélyben, mások pedig nem sérültek meg az incidens során.
A rendőrséget eredetileg csalási ügyben riasztották az egészségügyi intézményből. A 34 éves német férfit szociális ellátásokra vonatkozó visszaéléssel gyanúsították, később pedig kiderült az is, hogy egy másik ügyben elfogatóparancs volt érvényben ellene. Utóbbi ügyben egy meg nem fizetett bírság miatt szabadságvesztés fenyegeti. Egy rendőrségi szóvivő szerint mindez magyarázatot adhat a viselkedésére is.
Legolvasottabb
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal