Az MVM számlázási folyamata jelenleg rendkívül bonyolult, ennek egyszerűsítése érdekében egységes informatikai rendszert hoznának létre az állami cégnél – írja a vg.hu.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a gazdasági bizottsági meghallgatásán beszélt arról a héten az Országgyűlésben, hogy már dolgoznak a számlázás átalakításán.
Tavaly nyáron lépett életbe új rendszer az MVM számlázási gyakorlatában, a kedvezményes tarifa mellé ekkor vezették be a lakossági piaci árat, az ügyfélév pedig innentől kezdve tér el a kedvezmény igénybevételének időszakától.
Ezt azonban nem sikerült tökéletesen összehangolni a gázszámlázási folyamatokkal, ez azokat érintette elsősorban hátrányosan, akik diktálják a fogyasztásukat.
Itt az elszámolás ugyanis úgy fest, hogy alkalmazkodik a felhasználás tipikus megoszlásához, ami nyáron alacsonyabb, télen pedig magasabb gázfelhasználást jelent.
A fogyasztási szokások, illetve az egyes hónapok átlaghőmérsékletének váltakozása miatt azonban előfordulhat, hogy az aktuális, valós fogyasztás nem követi a jelleggörbe szerinti mennyiséget.
Az idén őszi enyhe időjárás miatt a fűtési szezon kezdete kitolódott, ezért a számlák nagyobb arányban tartalmazhattak versenypiaci árakat a kedvezményes helyett, ezért többek magasabb gázszámlát kaptak, amit annak ellenére is be kellett fizetniük, hogy alacsonyabb volt a tényleges fogyasztásuk.
Az MVM ugyan utólag kompenzálja a különbözetet az éves kedvezmény mértékéig, azonban Lantos Csaba elismerte, hogy jogos a kritika, mivel így
az állampolgár gyorshitelt ad az MVM-nek.
Az egységes informatikai rendszer létrehozásával igazságosabbá akarják tenni a számlázást: a miniszter érdekes felvetésnek nevezte, hogy először a lehetséges éves kedvezményes mennyiséget számlázzák ki a fogyasztónak, és ha ez kimerült, csak utána számítsák fel a piaci árat.
Brutális összeggel száll be az MVM a költségvetésbe
Az MVM által befizetett pénz kisegíti a költségvetést. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt Karácsony Gergely a gödi mérgezésről: ennyire érinti Budapestet
Ebből nagy baj lehet: figyelmeztetést adott ki a One
Megjött az új célár: eddig menetelhet az arany és az ezüst
Nem tűrik tovább a kocsmai stílust: főváros szerte leállnak a közszolgáltatások
Csaknem egymillió nyugdíjat számolnak újra, jól járhatnak a nők
Videón, ahogy bilincsben elviszik a polgármestert fejbelövő merénylőt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Sokan nem tudnak róla, pedig járhat: pluszpénzhez juthat több százezer kisnyugdíjas