A Belügyminisztérium a lapot úgy tájékoztatta, hogy a november 30-i határidőig kilenc megyéből, összesen 24 munkaadótól mintegy 2500 közfoglalkoztatott bevonására érkezett igény idénymunkára.
Az adatok szerint májusra 231 főt igényeltek, de a nyár előrehaladtával érezhetően nő az igény a szezonális munkaerő iránt, augusztusra már 2408 kisegítőre van szükség országszerte. Az őszi betakarítás idejére is szép számmal érkezett kérvény munkaerő kiközvetítésére, szeptemberre 2167, októberre 1892 főt alkalmaznának.
A szezonmunkásokra elsősorban a mezőgazdaságban, főként a gyümölcs- és zöldségfeldolgozásban, valamint egyszerűbb ipari munkák elvégzéséhez van szükség. A munkások egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozhatnak ez idő alatt, de a közfoglalkoztatotti jogviszonyuk is megmarad. A tervezett létszám azért is jelentős, mert idén augusztusig mindössze 430 közfoglalkoztatottat sikerült egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazni.
A lap emlékeztet, a közfoglalkoztatásra vonatkozó szabályozás ugyanakkor több ponton is változik jövőre. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy januártól a közfoglalkoztatottak jogviszonyuk fennállása alatt a jelenlegi 3 helyett 15 napig vehetik igénybe a munkaerő-piaci szolgáltatásokat.
Várhatóan csökken jövőre a közfoglalkoztatottak száma, mivel a munkaadói érdekképviseletek szerint a minimálbér jelentős, 15 százalékos emelése már jobban motiválja a közfoglalkoztatottakat arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedjenek el - olvasható a lapban.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás