Három hónapja, július elsején kezdődött meg a pályázatok benyújtása az Otthon Melege Program ötödik, mosógépcsere alprogramjában. A lehetőséget a kezdetektől óriási érdeklődés övezte, végül az eredeti, 500 millió forintos keretösszeg négyszeresére érkezett be pályázat. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezért szeptemberben úgy döntött, hogy a keretet az igényekhez alkalmazkodva 2 milliárd forintra emeli - közölte a szaktárca.
Ez azt jelenti, hogy mindenki támogatásban részesülhet, aki érvényes, formailag megfelelő pályázatot nyújtott be. A korábban tervezett 12 ezer helyett legalább 44 ezer család válthat korszerűbb, energetikailag jóval hatékonyabb mosógépre.
A pályázatok értékelése folyamatos, a pályázók hamarosan kézhez kapják az energiatakarékos mosógépek megvásárlásához szükséges támogatói okiratokat. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az új berendezés vételárának maximum fele, a készülék energiahatékonysági kategóriájának megfelelően legfeljebb 25-45 ezer forint.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem