Társasházi mintaprojektet indított a MOHU, amelynek célja a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyságának növelése, illetve a lakókörnyezet fenntarthatóbbá tétele. Kísérleti jelleggel, intelligens, nagykapacitású kukákat telepítenek díjmentesen társasházakhoz. A nagyméretű úgynevezett XXL okoskukák ingyenes telepítésére a társasházak online pályázhatnak – jelentette be a Mol hulladékgazdálkodási vállalkozása.
Az XXL kukák szállítása, ürítése sem kerül plusz pénzbe a nyertes társasházaknak.
Az elkövetkező tíz évben több száz milliárd forintot szán a hazai hulladékgazdálkodás fejlesztésére a MOHU. A vállalat ennek részeként tesztjelleggel indította a társasházi mintaprojektet. A projekt célja, hogy
- csökkentse a vegyes hulladék arányát,
- növelje a szelektíven gyűjtött anyagok tisztaságát,
- valamint hatékonyabbá tegye a hulladékgazdálkodási infrastruktúrát.
1100 literes szekrények
A MOHU ismertette: az új, 1100 literes szekrényekben papír-, műanyag- és fémhulladékot lehet majd elkülönítetten gyűjteni. A gyűjtőket kültérre telepítik. A szekrények elektronikus nyitórendszerrel működnek majd, megakadályozva a szemét széthordását vagy szennyeződését. A kukákhoz minden lakás kap egy elektronikus nyitókártyát, így azt csak a lakók tudják használni. A beépített szenzorokkal nyomon lehet majd követni a kukák telítettségét is.
A programra minden társasház és lakóközösség pályázhat, a társasház képviseletére jogosult közös képviseleten, lakásszövetkezeten, illetve egyéni közös képviselőn keresztül, a MOHU honlapján elérhető online űrlap kitöltésével 2025. március 24. és 2025. július 30. között. A nyertes társasházakhoz a MOHU
- díjmentesen telepíti az XXL kukákat, illetve a nyitásukhoz szükséges elektronikus kártyát és tájékoztató anyagokat,
- a gyűjtők rendszeres karbantartását is biztosítja,
- valamint a térítésmentes hibaelhárítási szolgáltatás is rendelkezésre áll majd, 12 hónapig.
További társasházakra is kiterjeszthetik
A tesztprojekt eredményeit a vállalat részletesen elemzi majd, hogy a jövőben további társasházakra, majd országosan is kiterjessze a kezdeményezést. A jövőben, önkormányzatok bevonásával, akár közterületeken is létrejöhetnek hasonló gyűjtőpontok – vetette fel a hulladékgazdálkodó.
A MOHU kiemelte, hogy a projekt hosszú távú célja a lakossági hulladékgyűjtési tudatosság fejlesztése, az újrahasznosítási arány növelése, illetve a környezetterhelés csökkentése, hiszen mindez hozzájárul a körforgásos gazdaság hatékonyabb megvalósításához.
Figyelem, az minden nagyobb társasházat érint
Május 1-ig kell bejegyeztetniük tisztségüket az ingatlan-nyilvántartásba a társasházi közös képviselőknek és intézőbizottsági elnököknek. Máskülönben nem képviselhetik a társasházakat.Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Elképesztő hiba Ferenc pápa sírján: a szakértők is csak a fejüket fogják

Teljes gyászban Spanyolország: halálos áldozatokat és milliárdos veszteséget okozott az áramszünet

Drámai lejtmenet: Magyarország egyedül maradt a V4-ek között

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Már a világsajtónak is feltűnt, mekkora gigagyár épül Szeged mellett

Túlszárnyalta a negyedéves bevételi várakozásokat a Microsoft

Elindult, amire nagyon sokan vártak: otthon is van mit tennünk

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei
