A Csepel SC nem kívánja átadni ingatlanjait az önkormányzatnak – reagált a klub a Csepeli Hírmondóban megjelent írásra.
A cikk Borbély Lénárd polgármester május 26-án a közösségi médiában megjelent posztját idézte, amelyben arra kéri Németh Szilárdot, hogy a Csepel SC-t, ami jelenleg a magánalapítványának a tulajdonában van, adja vissza a csepelieknek.
A klub szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Csepel SC Béke téri (központi telep), Hollandi úti (kajak-kenu telep) és Duna utcai (evezős telep) ingatlanai soha nem voltak köztulajdonban, 1991-ig a Csepel Vas- és Fémművek, onnantól pedig a Csepel Sport Club Alapítvány tulajdonában vannak.
Ezt az alapítványt egy 2005-ben politikai kérésre született Legfelsőbb Bírósági Határozat (lex Csepel SC) minden feltétel és megkötés nélkül egy offshore cégnek utalta át.
2021 februárjában került a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványhoz (KIMBA), 15 éves sportcélú fenntartási kötelezettséggel.
A Csepel SC kiemelte, „Németh Szilárd a Csepel SC ingatlanvagyonát ha akarná, se tudná eladni, mert az egyrészt nem az ő magántulajdona, másrészt alapítóként pedig nem is rendelkezhet a KIMBA tulajdona felett, harmadrészt a fenntartási kötelezettség ezt nem is teszi lehetővé.
Borbély Lénárd a Csepeli Hírmondónak úgy fogalmazott, a fideszes politikus az alapítvány működtetésére "több milliárd forint állami pénzt kapott és használt fel, eközben pedig egy irodaházat sikerült kialakítani a központi telepen”.
„Azért kezdeményezem, hogy valóban a csepelieknek adja vissza – ez az önkormányzati közvagyonba adással valósulhat meg – mert félő, hogy az elvesztett választások után valamilyen formában megpróbálhatják pénzzé tenni mindazt, amiért a korábbi csepeli munkások dolgoztak meg”
– mondta a polgármester.
A klub szerint ugyanakkor a Csepel SC „állami sportszakmai támogatása 8-ad – 12-ed része a budapesti kiemelt egyesületekének. Így nem hogy milliárdok nem állnak klubunk rendelkezésére, hanem ez, az elmúlt öt évben felhasznált sportszakmai támogatás összesen 585 millió forint volt”.
A Csepel SC hangsúlyozta, hogy maradéktalanul eleget tesz az alapítvány céljainak, "szakosztályaival, illetve a csepeli sportegyesületekkel és iskolákkal való együttműködéssel. Rendszeresen 1500 fiatal és idősebb ember edz, mozog, versenyez a Csepel SC pályáin, termeiben. A Csepel SC atlétika, birkózó, kosárlabda, labdarúgó, sportlövő, szumó és túra szakosztályai, illetve a csepeli evezős, kajak-kenu, ritmikus sportgimnasztika egyesületek sportolói teljesen ingyen használhatják mindhárom ingatlanunk létesítményeit. Hamarosan darts szakosztállyal bővülünk."
