Nyoma sincs a tíz évvel ezelőtti nagy összefogásnak az egészségügyben, írja a Népszava. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) március 8-ra hirdetett demonstrációt a Magyar Orvosok Szakszervezetével (MOSZ) közösen, erről az Economxon is írtunk.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szakdolgozói kamara megkérdezett tisztségviselőinek többsége egyetértett azzal, hogy a köztestület szervezetként ne vegyen részt a március 8-i, demonstráción. A belső közvélemény-kutatást a korábbi elnökségi döntés megerősítésére végezték.
A felméréssel két döntéshozó csoportot, a helyi elnököket, illetve az országos küldöttgyűlés tagjait szondázták. Míg a helyi elnököknek valamivel több mint 80 százaléka, a küldöttek 73 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyetért azzal az elnökségi döntéssel, hogy miszerint a MESZK tevőlegesen nem vesz részt a MOK rendezvényén és tagjaira bízza, hogy egyénileg részt kívánnak-e abban venni. Azaz ott lesznek-e szombaton Budapesten a Kossuth téren. Magánszemélyként a helyi elnökök 11 százaléka, a küldöttek 23 százaléka jelezte, hogy ő ott lesz a rendezvényen.
Kapcsolódó
Közben az terjedt el az egészségügyi dolgozók által látogatott közösségi portálon, hogy az egyik megyei kórházban azt a tájékoztatást kapták a dolgozók, hogy semmiféle olyan szimbólummal (zászló, jelvény) nem jelenhetnek a meg a tüntetésen, amelyből kiderül, hogy a résztvevő egészségügyi dolgozó.
Balogh Zoltán, a MESZK elnöke elmondta: valószínűsíthetően egy kórházi főnővér kérte azt a munkatársaitól, hogy ne MESZK-pólóban menjenek a demonstrációra. Hozzátette: mindenki oda megy, ahová szeretne, állampolgári joga, hogy demonstráljon.
Hogy miért nem ismételhető meg a 2015-ös nagy egészségügyi demonstráció idején létrejött összefogás a szakmai kamarák és az ágazati szakszervezetek között, Balogh Zoltán azt felelte a lapnak: az egy laza összefogás volt. Egyébként egyéb elfoglaltság miatt a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke sem vesz részt a március 8-i demonstráción.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban