Bár továbbra is rekordszinten a foglalkoztatás Magyarországon, a KSH adatai szerint 2022 júniusában a foglalkoztatottak létszáma meghaladta a 4,7 millió főt, de továbbra is nagy kihívást jelent a magyarországi cégeknek a munkaerőhiány, ami a gazdaság teljesítőképességét is hátráltatja.
Bővítették a kört
A problémára reagálva július végén a kormány kilencről tizenötre bővítette azon távoli országok körét, ahonnan könnyített feltételekkel érkezhetnek munkavállalók hazánkba. Így már a Brazil Szövetségi Köztársaság, Grúzia, a Kirgiz Köztársaság, a Kolumbiai Köztársaság, az Oroszországi Föderáció, valamint a Venezuelai Bolivári Köztársaság állampolgárai is könnyített feltételekkel vállalhatnak munkát Magyarországon.
Számos hiányszakmában már nem tudunk új munkavállalókat bevonni a munkaerőpiacra, pedig igény lenne rá a cégek, vállalkozások részéről. Ezt a hivatalos statisztikák is alátámasztják, eszerint legalább 65 ezer nyitott pozíció van jelenleg hazánkban, míg egyes szakértők szerint a meghirdetett állások száma jelenleg a százezret is eléri – mondta Berta Péter, a WHC Csoport ügyvezetője. A gazdasági teljesítmény további növelése, a beruházási ráta fenntartása és számos esetben a már meglévő magyar munkahelyek megvédése érdekében is szükség van szabályozott keretek között külföldi munkaerő alkalmazására, ezt a vállalati szféra is egyre inkább visszaigazolja.
Egyre nyitottabbak a hazai cégek
Míg 2015-ben a WHC kölcsönzött munkaerejének
csupán 2 százaléka volt külföldi dolgozó, ez az arány azóta meredeken emelkedett, és idénre már megközelítette a 60 százalékot
– mondta Berta Péter.
Korábban a munkaerőhiány okozta piaci és gazdasági problémákra reagálva a kormány tavaly nyáron, egy kormányrendelettel létrehozta a minősített foglalkoztató intézményét, valamint lehetővé tette, hogy 2021. szeptember 1-től a minősített HR-szolgáltatók a szomszédos Szerbia és Ukrajna mellett további 9 távoli nem EU-tagország (harmadik ország) állampolgárait foglalkoztathassák Magyarországon a meghatározott hiányszakmákban speciális, egyszerűsített foglalkoztatási szabályok keretében.
Így már tavaly nyár óta érkezhetnek hivatalosan munkavállalók a Belarusz Köztársaságból, Bosznia-Hercegovinából, az Észak-macedón Köztársaságból, a Fülöp-szigetekről, az Indonéz Köztársaságból, a Kazah Köztársaságból, Mongóliából, a Montenegrói Köztársaságból, illetve a Vietnámi Szocialista Köztársaságból.
Jelenleg legnagyobb számban
- a műszaki-informatikai területen,
- a gyártás-összeszerelés terén,
- a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban,
- az építőiparban,
- a vendéglátás- és szállodaiparban,
- és az egészségügyi és szociális területen hiányzik jelenleg a legtöbb munkavállaló,
és a kormány is ezeket a területeket célozta meg a könnyített feltételekkel - mondta Berta Péter.
A magyar cégek, főként a termelő vállalatok évek óta élnek a külföldi munkavállalók alkalmazásának lehetőségével: ma már mintegy 54 ezer ukrán munkavállaló dolgozik Magyarországon. A WHC Csoport a harmadik országok felé való nyitás első fázisában a Fülöp-szigetekre, Indonéziára, Kazahsztánra és Mongóliára fókuszál. Az első mongol kontingens éppen májusban érkezett meg Magyarországra a vállalat segítségével, júliusban pedig már a Fülöp-szigeteken is elkezdtek Magyarországra munkatársakat toborozni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér