A kormány a közeljövőben olyan törvénytervezetet nyújt be a parlamentnek, amely megszüntetné az energetikai célra fölhasznált termálvíz visszasajtolási kötelezettségét - mondta a politikus a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTész) megalapításának tizedik évfordulója alkalmából rendezett jubileumi közgyűlésen, ahol a hallgatóság hangos tapssal fogadta a bejelentést.
A politikus emlékeztetett rá: az országgyűlés tavaly 2015. június 30-ig meghosszabbította a visszasajtolási kötelezettség felfüggesztését, ugyanakkor kötelezte a vidékfejlesztési tárcát, hogy dolgozzon ki végleges megoldást, figyelembe véve a környezetvédelmi és a gazdálkodási szempontokat.
Az agrárgazdasági és a környezetvédelmi államtitkárság javaslata alapján a törvény végrehajtási rendeletében rögzítenék, hogy a visszasajtolási kötelezettséget megszüntető döntést 2025-ben felülvizsgálják, s ha addig nem jelentkeznek negatív hatások, véglegessé válik a megoldás - tudatta az államtitkár.
A 2002-ben megalakult DélKerTész mintegy félezer tagja közül sokan termálvízzel fűtött üvegházban és fóliasátorban termelnek zöldségféléket. A Szentes és környező településeken működő szövetkezetben részt vevő egyéni gazdálkodók, családi és társas vállalkozások elsősorban paprikát, paradicsomot, uborkát, káposztafélét termelnek. A szövetkezet 2012-ben 4,769 milliárd forint értékű árut állított elő, a termények 63 százalékát belföldi áruházláncoknak értékesítették, csaknem negyedét pedig exportálták.
Több kérdést vet föl a termálvíz visszasajtolási kötelezettségének megszüntetése Kóbor Balázs geológus, a Dél-alföldi Termálenergetikai Klaszter és a Magyar Termálenergia Társaság tagja szerint. A vízbázisok védelmének szempontja elsődleges, és az is kérdéses, hogy hová fogják engedni a letermelt vizet abban az esetben, ha az ásványianyag tartalom miatt azt egyébként nem lehetne a felszínen hagyni. Elgondolkodtató, hogy beszélhetünk-e egyáltalán megújuló energiáról akkor, ha a letermelt víz hőmérséklete visszasajtolás híján nem tud ismét termál szintre emelkedni. Továbbá, az is, hogyan fognak tudni elszámolni azokkal a vállalkozókkal, akik már beruháztak a visszasajtoló kutakba, főleg, ha azt európai uniós támogatások igénybe vételével építették. A jelenlegi, mezőgazdasági termelőkre vonatkozó mentesség kapcsán pedig azt a kérdést is föl lehet tenni, az agrárvállalkozás megtérülése milyen szempontból erősebb közérdek, mint a városié - fogalmazott a szakember.
A kormány a minap döntött arról, hogy 2025-ig meghosszabbítja az energiahasznosítás céljából kitermelt termálvíz visszasajtolási kötelezettségének mezőgazdasági termelőkre vonatkozó felfüggesztését, és a javaslatot az Országgyűlés elé terjeszti.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló