A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A júniusi tőkeemelés után most újabb forráshoz juthat a Malév Zrt. Információink szerint egyetlen, a légitársaság tőkehelyzetének rendezésére vonatkozó napirendi pont szerepel a cég 23-i közgyűlésén.
A forrásjuttatást az indokolja, hogy a Malév Zrt. 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével működött, ezért a gazdasági társaságokról szóló törvény szerint ezt mielőbb rendezni kell (logikusan 23 milliárdos tőkeinjekciót kell végrehajtani.) A jogszabály által előírt kötelező tőkerendezést az MNV Zrt.-nek a beszámoló május 25-i elfogadását követő kilencven napon belül, tehát augusztus 25-ig maradéktalanul végre kell hajtania, ám mindenképp szükséges hozzá a közgyűlési határozat.
A tőkejuttatás nem váratlan, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. júniusban 4,5 milliárd forint pénzbeli hozzájárulásról döntött. Ekkor azt is közölte, hogy a tőkerendezést két lépcsőben hajtja vére.
Az említett 23 milliárd forintból több mint négyet már megkapott a légitársaság, most vélhetően 18,5 milliárdos forrást kell biztosítania az államnak. Meg nem erősített információnk szerint azonban nem a teljes összeget, hanem körülbelül nyolcmilliárdot kap a cég készpénzben, a fennmaradó részt pedig más módon. Az a körülmény azonban, hogy az állam szinte az utolsó törvényes határidőig kivárt a forrásjuttatással, azt jelzi, hogy a Malév viszonylag sikeresen vette a nyári időszakot, jóllehet a légitársaságok számára ez a legjövedelmezőbb periódus, az MNV-forrás mostani időzítése egyben megalapozhatja a szűkösebb téli időszak eredményességét. Bár kérdés, hogy meddig lesz elegendő a mostani forrás, hisz április elején már végrehajtott az állam egy 2,5 milliárd forint összegű tőkeemelést, amelyből 25 millió forint a jegyzett tőkét növelte, 2,475 milliárd forint pedig a tőketartalékba került. Akkor ezt a légitársaság rövid távú finanszírozási igényének biztosításával indokolták.
Ez utóbbi tőkeemelésről szóló döntést egyébként többször elnapolták, mivel ezt nehezítette, hogy nem sikerült megállapodni a légitársaságot korábban finanszírozó orosz állami külkereskedelmi bankkal, a Vnyesekonombankkal, márpedig a magyar állam ennek keretében szerette volna rendezni a Malév tőkehelyzetét. Idővel azonban nem lehetett tovább várni, így áprilisban − a megállapodás hiányában is − megtörtént a tőkeinjekció. Egyezség azóta sincs, így feltehetően a mostani tőkeemelést is teljes egészében a magyar állam állja, aminek következtében viszont tovább zsugorodik az egykori meghatározó − ma már csak 5 százalékban tulajdonos − AirBridge Zrt. részesedése. Az említett állami forrás egy része egyébként az év elejétől rendelkezésre állt, hiszen az idei állami költségvetésben 14 milliárd forintot különítettek el e célra. További forrást jelenthet az az összeg, amiről pedig július elején döntött a kormányzat: eszerint 13,4 milliárd forintot csoportosított át az MNV az állami vagyon gyarapításához szükséges forrás megteremtése érdekében − legalábbis ez szerepelt a kormányhatározatban, aminek kapcsán viszont senki sem nyilatkozott.
Az orosz "függőséget" időközben sem sikerült felszámolni. Ez már nem akadályozhatja a cég tőkerendezését, ugyanakkor az új befektető megjelenését gátolja − fogalmaztak korábban kormányzati szereplők. A kabinet ugyan eddig nem nyilatkozott a potenciális kérőkről (ami a kínai Hainan is lehet), ám például legutóbb bejelentkezett a Malévért a Travel Service, Csehország legnagyobb magán-légitársasága.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben