Takács Péter a Harcosok Órájában beszélt szerdán arról, hogy az egészségügyben jelenleg hatályos bértáblát ő maga utálja, ugyanakkor szerinte a kamara ragaszkodott hozzá. Ezzel az államtitkár azokra a kritikákra válaszolt, melyek szerint túl nagy a bérszakadék az orvosok és az ápolók között.
Takács szerint azért nem változtattak a béreken a jelenlegi kormányzati ciklusban, mert a MOK-kal megállapodtak, ezt pedig nem akarták felrúgni. Szerinte többször is kérték a kamara vezetését, hogy tegyenek javaslatot a teljesítményelemeket nélkülöző bértábla módosítására, azonban ezt nem tették meg.
Kapcsolódó
A HVG emlékeztet, hétfőn a Magyar Orvosi Kamara azzal is kritikát fogalmazott meg, hogy hiába állapodtak meg Orbán Viktorral, mégis újra szakadnak le a bérek. A MOK szerint az is most fordult elő először, hogy egy kezdő orvos törvényben rögzített bére még a nemzetgazdasági bruttó átlagkeresettől is elmarad.
Trump beindította a lavinát, ez a magyar betegekre is hatással lehet
Az egészségpolitika és a gyógyszeripar is izgatottan figyeli az amerikai eseményeket, amelyek hosszú távon átírhatják Európa gyógyszerpiacát, mondta Dávid Tamás, a NEAK főigazgató-helyettese a META konferenciáján. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket