Májusban az export euróban számolt értéke 4,6 százalékkal, az importé 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 674 millió euró havi exporttöbblet 181 millió euróval lett több. Az export növekedési üteme tavaly június óta először volt nagyobb az importénál.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban és exportban egyaránt 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva, így a cserearány nem változott. A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva 2,7 százalékkal, a dollárral szemben 8,6 százalékkal gyengült.
Kapcsolódó
A külkereskedelmi forgalom májusi aktívuma 4 millió euróval kisebb volt a július 9-én kiadott első becslésben közöltnél, mert akkor 0,1 százalékponttal kisebb, 4,5 százalékos exportnövekedést és 0,3 százalékponttal kisebb, 2,6 százalékos importemelkedést jelentett a KSH.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban