A Somogy megyei Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás 600 millió forintot nyert a döntően uniós finanszírozású pályázaton gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére még 2013-ban. Arról viszont csak az utóbbi években kerültek elő információk, hogy a projekt során történhettek szabálytalanságok - írja a Népszava.
Egy helyi képviselőnek közérdekű adatigénylés nyomán ismerte el a Kadarkút jelenlegi jegyzője, hogy a társulás az érintett projektben szerződést kötött a Pro-Polis 36 Kft.-vel. A lap birtokában lévő iratok szerint kétféle feladatot bíztak a cégre. Egyfelől a pályázattal kapcsolatos jogi tanácsadással bízták meg 2013-ban, összesen 7,48 millió forint értékben. Emellett egy tanulmányt is megrendeltek a cégtől 3 millió forintért.
A cégnyilvántartás szerint a Pro-Polis 36 Kft.-t – egyszemélyes cégként – néhány héttel a jogi tanácsadási szerződés megkötése előtt alapította Horváth Zsolt, aki ekkor a társulás egyik tagjának, Kadarkútnak volt a jegyzője. Ráadásul a fellelhető iratok szerint éveken át a társulásban is voltak feladatai, korábban munkaszervezet vezetőként és bizottsági tagként előkerül neve. Ugyanakkor a vonatkozó jogszabályok szerint jegyzőként nem is lehetett volna egy gazdasági társaság ügyvezetője.
A kétségeket ébresztő megbízások ügye a településen először 2020 őszén bukott ki. Épp ekkor döntött úgy Horváth Zsolt, hogy átalakítja a cégét: felesége lett az ügyvezetője a később megszüntetett vállalkozásnak. Ezután közös megegyezéssel kérte munkaviszonya megszüntetését, amit Karsai József, Kadarkút fideszes polgármestere el is fogadott.
Szalontai András a kadarkúti önkormányzat jegyzője szerint az ügyek „jelentős ténybeli tévedéseken alapulnak, önmagában abszurd felvetéseket tartalmaznak”, de részleteket nem közölt. Arról, hogy a jegyző vállalkozása és megbízása felveti az összeférhetetlenség gyanúját, Szalontai András azt írta: ezt a helyzetet elődje jogszerűen megszüntette, a kistérségi kifizetések pedig igazolt ellenszolgáltatásért történtek.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)