Tegnap délután óta 6 kórházban próbálkoztam be Budapesten és Komárom-Esztergom megyében, de sajnos a jó világ szombat délig, kora délutánig tartott.
- írja a Telexnek egy oltakozni próbáló.
A portál más helyszíneken is szigorral találkozott, már csak azokat oltják, akik rajta vannak a vasárnapi listán.
Volt olyan olvasónk, aki bepróbálkozott vasárnap egy szombati beutalóval. Miután pénteken megkapta a lemondó smst, szombaton inkább elment kirándulni, így csak este látta, hogy akár el is mehetett volna az időpontjára. Vasárnap elment a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba, ahol "már egy szakaszra való rendőr állt". Mikor az információs pultnál mondta, hogy mivel a folyosón álló tömegen látszik, hogy a lemondó sms ellenére zajlik az oltás, megkaphatná-e ma ő is, azt a választ kapta, hogy
nem volt tegnap elég bátor", tegnap kellett volna mennie - a lemondó sms ellenére.
Legolvasottabb
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Budapest sohasem lesz Európa Manhattanja, de hol tart jelenleg a Rákosrendezői gigaprojekt?
El sem tudja képzelni, mi mindent hagyunk el a vonatokon – mutatjuk, kik a legfeledékenyebbek
Az étellel mérgezzük a kutyáinkat? Döbbenetes felmérés készült
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Hatalmas fordulatot ígérnek az időjárásban, idén eddig erre nem volt példa
Veszélyes csapda a cégek mérlegében: emiatt bukhat a hitel, de elúszhat a ház is