A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke az MTI szerint azt mondta: a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő, tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megmérettetésre.
Holczhauser András, a szervezet főtitkára többek között arról beszélt, hogy idei évadnyitón 26 kategóriában állnak rajthoz versenyzők, Alsóörs és Tihany érintése után Balatonfüredre térnek vissza, a távot legkésőbb délután fél 5-ig kell teljesíteni. A mezőnyben 15 százalékos a női versenyzők aránya. A díjátadót - melyet 1935 óta rendeznek meg - július 21-én tartják.
Kapcsolódó
Bóka István, Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott, hogy a vitorlabontó ünnepséggel a szezon rajtja mellett hagyományosan a turisztikai idény kezdetét is ünneplik. Örvendetesnek nevezte, hogy "mára a Balaton és Balatonfüred is négy évszakosnak" számít. A polgármester köszöntötte az általa történelmi hajóknak nevezett Kishamis, Nemere 2, Sirokkó és Tramontana legénységét. Reményét fejezte ki, hogy a vitorlázás tekintetében is sikeres lesz az idei, olimpiai év. Hangsúlyozta: még soha nem volt akkora esély szép eredmények elérésére úgy a férfi, mint a női szakágban, mint Tokióban.
A vitorlabontó hagyományaihoz híven az ünneplők felvont nemzeti lobogó mellett megkoszorúzták a Balatont.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót